Mindig imádta a komplex társasjátékokat, de azt nem gondolta, hogy a programozás neki való. Aztán belevágott, elvégezte a Green Fox programozóképzését, és ma már backend fejlesztő egy webes applikációkat fejlesztő cégnél. Csuzdi Gerda úgy érzi, most jó helyen van: rugalmas időbeosztásban dolgozhat, amit könnyen össze tud egyeztetni anyai teendőivel. A fizetése is magasabb a korábbihoz képest, és minden nap magával viheti Heki nevű kiskedvencét a munkahelyére.
Régóta szemezett a programozással, volt is felvételizni egy másik képzésre, ahova nem vették fel, de ekkor még ő maga sem volt biztos abban, hogy igazán jól menne neki. Aztán részt vett a Green Fox workshopján, ahol elkapta a flow. "Ott kiderült, hogy teljesen nekem való a programozás, és még élvezem is. Vonzott az újrakezdési lehetőség, óriási löketet adott, hogy láttam, a nulláról eljuthatok valahova".
"A stratégiai játékoknál is láncolatokban kell gondolkodni"
Gerda ekkoriban egy társasjátékokat árusító üzlet munkatársa volt, és a mai napig szinte rajong az összetett, stratégiai játékokért. Utólag rájött, hogy erős párhuzam van a két világ között, így nem meglepő, hogy éppen a programozásban talált új lehetőséget. "A stratégiai játékoknál láncolatokban kell gondolkodni, előre végig kell futtatni fejben, hogy egy-egy lépésnek milyen hatásai lesznek később. Erre a képességre szükség volt a programozóképzésen is, amikor backend fejlesztést tanultuk a C# programnyelvben".
Ma már backend fejlesztőként dolgozik egy webes applikációkat fejlesztő cégnél. Különösen pozitív élmény volt számára, hogy a képzés után azonnal el tudott helyezkedni a Green Fox egyik partnerénél. "Ettől a résztől kicsit tartottam, mert nem éreztem magam kiemelkedő tanulónak az évfolyamon belül. Úgy láttam, nekem több időre van szükségem ahhoz, hogy megértsek bizonyos dolgokat, míg másoknak ez gyorsabban ment". A mentorok persze rengeteget segítettek, de szerencsére az intenzív tanulás nem zárta ki a laza hangulatot. "Sokszor belefért egy kis hülyéskedés a többiekkel. Kicsit olyan volt, mint a középiskolában, csak sokkal nehezebb dolgokat tanultunk" - emlékezett vissza Gerda.
A munkát még a Green Foxhoz képest is mélyvíznek érzi, de szerencsére jófej a csapat, és sok támogatást kap a tapasztaltabb kollégáktól. A hangulathoz hozzátesz, hogy minden nap magával viheti kis fekete kutyusát, Hekit, aki a képzésre is elkísérte. Mostani állásában a kutyabarát iroda mellett különösen értékeli, hogy a korábbinál magasabb fizetést kap, és rugalmas időbeosztásban dolgozhat. Utóbbi azért nagyon fontos szempont, mert ez az igény volt a fő mozgatórugó a karrierváltásában.
„Van egy 4 éves kislányom, és bár a volt kollégáim nagyon rugalmasak és megértőek voltak, én éreztem magam kellemetlenül, hogy ők igazodtak hozzám a beosztás tekintetében. Még így is előre össze kellett hangolni az otthoni dolgokat, amikor este 6-ig bent kellett maradnom a boltban. Nehézkesen fért bele az életembe ez a kötött munkabeosztás, most pedig ha szükséges, tovább bent maradok, ha viszont dolgom van, el tudok menni korábban" - meséli Gerda.
Úgy érzi, a programozásban ideális karrierépítési lehetőséget talált, így nem tervez újabb váltást a jövőben. Arra pedig különösen büszke, hogy már informatikus ismerőseivel is tud szakmázni, akik bennfentesként tekintenek rá azóta, hogy ő is ezzel foglalkozik.
A for-profit szektor és a civil szféra szakemberei összefogtak annak érdekében, hogy egymás tudását kiegészítve segítsenek másokon. Programozók önkéntes küldetésként vállalták, hogy egy hazai civil szervezet, a Szociális és Rehabilitációs Alapítvány (SZÉRA) munkájának, illetve ügyfeleinek segítése céljából szakmai tudásukkal, kreativitásukkal egy komplex és rendkívül innovatív adatkezelési szolgáltatást építenek fel. A fejlesztés eredménye, amellett, hogy első lépésben több száz, bajba jutott családon segít, a későbbiekben más szervezetek munkáját is támogathatja majd az ország egész területén.
A fejlesztési igények és a technológiák gyors változása, a minőségi munkaerő hiánya, illetve az értékes szakmai tudással rendelkező kollégák megtartásának nehézsége világszerte komoly kihívások elé állítja a vállalatokat. Hogyan adható egyedi válasz egy globális problémára? Kinek a feladata kezelni ezt, és hogyan érdemes hozzáfogni? Ezeket a kérdéseket jártuk körül Fachs Anitával, a Green Fox vállalati szolgáltatásokért felelős cégvezetőjével.
Ma már nem elég, ha egy programozó kiváló kódsorokat ír, egyre fontosabb, milyen személyes készségekkel rendelkezik. Milyen hozzáadott értéke van annak, ha egy pszichológus foglalkozik ezen skillek fejlesztésével? Milyen módszereket érdemes vállalati környezetben is adaptálni? Pszichológusunk, Fejes Fruzsina a Green Fox stratégiájának bemutatásán keresztül adott választ ezekre a kérdésekre.
A piaci változásokat elsősorban rugalmassággal és agilitással kezelhetik hatékonyan a vállalatok, ebben pedig nagy szerepet kap a munkaerő képzettsége és az új kollégák integrációjának minősége is. A belső vállalati képzések mindkét esetben megoldást jelentenek. A képzések nemzetközi trendjeit, a magyar specifikumokat és a vállalatok igényeit Fachs Anita, a Green Fox Academy vállalati szolgáltatásokért felelős cégvezetője vázolta fel a Bitport CIO podcastjének legutóbbi adásában.
COVID made Zsolt Náday start a course at Green Fox in 2020, but he was going to do it sooner or later anyway. The epidemic period after the course was less suitable for job hunting, but Zsolt was finally able to choose from several companies and found a job as a Salesforce developer. How does he spend a working day and what skills does he need? Read our interview and get to know the world of Salesforce developers.
The benefits of low-code, or platform-based development are widely recognized by more and more companies, however, there are still many questions around the technology. That’s why we organized a roundtable session where we discussed the platform’s potentials, including the fact that low-code can be the perfect entry point to an IT career.
Green Fox has become a strong international company and is building a regional IT talent pool. We have international courses and provide international opportunities for our students and corporate partners. We continue to build our market-leading role in the Czech Republic and Slovakia.
The rapid change in development needs and technologies, a shortage of quality workforce, and the difficulty of retaining colleagues with valuable professional skills are major challenges for companies worldwide. How to give a unique answer to a global problem? Who is responsible for the management of this problem, and where should you start? We discussed all these questions with Anita Fachs, who is the managing director in charge of corporate services at Green Fox.