Gyöngyösi Mihály, korábbi mentor, Green Foxos junior programozókkal dolgozik a német vállalat budapesti fejlesztői csapatában.
Gyöngyösi Mihály, a Green Fox egy korábbi Javas csapatának mentora, bár csak három év múlva tervezte megvalósítani azt, amit jelenleg csinál, egészen elégedett. A 27 éves fiatalember vezeti ugyanis a Synoa GmbH, egy német fejlesztőcég budapesti csapatát.
A Synoa-t 2013-ban alapították három fővel, B2B webportálokkal, webshopokkal, product information management-tel (PIM), enterprise integration-nel, illetve ezen rendszerek támogatásával foglalkozik. A cég legfőbb célja, hogy minél több webshop számára juttassák el a legújabb technológiai megoldásokat. 2015-ben aztán 6, mostanra pedig 12 főre nőtt a létszámuk. Misi úgy fogalmaz, hogy egy kis cégből próbálnak idővel egyre nagyobbak lenni, de egyelőre minden pozitívumát kiélvezik annak, hogy kevesen vannak. Gyors a munkafolyamatok egyeztetése, családias a légkör, és könnyen lehet a legújabb technológiákkal dolgozni.
„A Synoa szeretett volna egy csapatot Budapesten. Egyrészt azért, mert nehéz Java fejlesztőket találni Németországban, másrészt amikor megismerték a Green Fox képzését, annyira megfogta őket, hogy nem is keresgéltek tovább, elindult a két cég közötti együttműködés. Tavaly októberben, amikor én épp a Green Foxos Java csapat mentora voltam, a Synoa keresett valakit, aki összefogja az itteni csapatot. Boldogan vállaltam el a felkérést, mert bár szerettem tanítani, de fejleszteni jobban szeretek.” – meséli nevetve Misi és így folytatja: „A csapat hamar összeállt a Green Foxos junior fejlesztőkből, a mentorálásnak hála pontosan tudtam, hogy ki milyen szinten van, és mely részeket érdemes még fejleszteni. Idén márciusban kezdtük a közös munkát. A személyes találkozók érdekében a német partner minden hatodik héten látogat Magyarországra, de folyamatos a telefonos és az online kapcsolatunk. Mi, a budapesti iroda agilis módszertannal dolgozunk. Ha van időnk, gondolatébresztő prezentációra is összeülünk időnként. Ilyenkor a csapatból felkészül valaki egy olyan témából, amely őt nagyon érdekli és valamilyen szinten a munkához is kapcsolódik. De az sem baj, ha nem, ilyenkor egyszerűen csak tágítjuk a látókörünket.”
Misi egy olyan csapat építését tervezi, ahol mindenkit megkérdeznek arról, hogy mit gondol az adott módszerekről, megoldásokról, ahol mindenkinek van beleszólása, mindenkinek számít a véleménye. Ahogy mesél, kiderül, hogy e terve épp megvalósítás alatt áll, sőt.
„Korábbi munkahelyi tapasztalatok alapján pontosan tudtam, hogy ha egyszer nekem lesz egy csapatom, én mit szeretnék másképp csinálni. Igyekszem sokat foglalkozni a kollégáimmal, ezen a területen is folyamatosan fejlesztem magam, állandóan utánaolvasok ennek a témának is. Úgy érzem, hogy nem csak technikai csapatvezető vagyok, hanem annál jóval általánosabb. Fontos, hogy haladjon a munka, de közben érezzük jól magunkat. Hiszek a kölcsönös bizalomban, és mindig azon vagyok, hogy ők minél többet tudjanak, hiszen én is akkor vagyok jó, ha a kollégáim jók. Mindenkinek ugyanannyi szava van – legalábbis én ezt így gondolom. Bárki elmondhatja, hogy mit csinálna másképp, mi nem tetszik. Törekszem arra is, hogy olyan munkát adjak a kollégáknak, amiről tudom, hogy az adott személy erőssége, de mindig átbeszéljük a gyengeségeket is, azt, ha valami nem jó, és megoldjuk közösen. Az érdeklődési körüknek megfelelően küldök nekik cikkeket, ha pedig van olyan meetup, aminek a témaköre valakit kifejezetten érdekel, akkor elküldöm rá. Szerintem hosszútávon az a jó, ha a junioroknak egy ideig még fogják a kezüket. Tudom, hogy szigorú mentor voltam és most időnként szigorú főnök vagyok, de péntekenként nagyon szívesen megyek a csapattal sörözni..!”
Misi szabadidejében is fejleszt, és nagyon szívesen foglalkozik a Big Data, DevOps témaköreivel. 13-14 éves korában már tudta, hogy a programozás érdekli leginkább. A BME-n tanult, amikor junior fejlesztőként dolgozni kezdett az egyetem mellett. A munka beszippantotta, és tanulmányait nem fejezte be. Bár a szüleinek ezt a döntést nehéz volt prezentálnia, ők bizalmat szavaztak Misinek, és remélték, hogy ennek ellenére megmutatja majd a fiuk, hogy mire képes. Dolgozott nagy, illetve kisvállalatoknál, startupoknál, majd egy fejvadász cég hozta őt össze a Green Fox-szal. És innen már ismerjük a történetet.
„A programozásban az a legjobb, hogy a semmiből lehet valamit csinálni. Alkotó munka, de olyan, amihez nem kell jó kézügyesség, nem kell jó hang... Jó, ha sokat kell gondolkodni, élvezem a bonyolult és komplex feladatokat. Nálunk a Synoa-nál ilyenből akad bőven. Ha valakinek fontos, hogy látszódjon az, amit csinál, akkor nem biztos, hogy nálunk jól fogja érezni magát, mert alapvetően backend oldalon dolgozunk. A Green Fox képzésein is nagyon sokat kell tanulni, sőt, aki a szakmában a legjobbak között akar lenni, annak állandóan tanulnia kell. Hiszen olyan léptékben fejlődik ez az ágazat, hogy heti, de akár napi szinten jönnek új dolgok. Ha valaki már a Green Fox képzése alatt önszorgalomból utánaolvas a módszereknek, plusz gyakorlófeladatok megoldásával nagyobb magabiztosságra tesz szert, szépen haladhat előre. Lehet, hogy jön majd még hozzánk dolgozni Green Foxban végzett junior, és szerintem hozzánk hasonlóan a cégek is azt nézik, hogy ki az, aki igazán elhivatott. Nem biztos, hogy mindenkinek fejlesztőnek kell lennie, hiszen nem is való mindenki annak. Vannak szuper határterületek, például az adatbányászat, az adatvizualizáció, a DevOps. A programozás ismerete elengedhetetlen, a négy hónap alatt pedig kiderül, hogy ki merre szeretne orientálódni. Nem baj, ha juniorként még sok mindent nem tud egy pályakezdő, de amikor beszélgetünk, és csillogó szemmel mesél az elképzeléseiről és a vágyáról, hogy még tanulhasson, akkor nálam nyert ügye van.”
Gyöngyösi Mihály, a Synoa budapesti csapatának első embere elégedett, bár tudja, hogy még neki is nagyon sokat kell tanulnia. Azt mondja, hogy jó döntés volt, hogy elment az egyetemre, és az is jó döntés volt, hogy otthagyta. Biztos benne, hogy visszamegy még tanulni, a sörfőzés például nagyon érdekli.
Régóta érdekli a technológia világa, de már egy újságírói karrierrel a háta mögött, kétgyermekes anyukaként kezdte el a Green Foxot. Rengeteg időt és energiát fektetett a képzésbe, ami jó alapokat adott egy új, hosszú távú szakmai pályafutáshoz. Dzindzisz Magdalena április óta főállásában már nem újságcikkeket, hanem kódokat ír egy IT-startupnál, ahol még mindig annyit tanul, mintha iskolába járna. Közben pedig nagy örömmel tapasztalja, hogy ma már senki sem rökönyödik meg azon, hogy egy nő programozással foglalkozik.
Kezdetben minden karrier ösztönző, minden feladat izgalmas újdonság. De mi történik akkor, ha idővel belefásulsz a szürke hétköznapokba, és a kihívást jelentő munkád unalmas rutinná változik? Összegyűjtöttük Jónás Virág, a Green Fox pszichológus mentorának segítségével, hogyan ismerheted fel a kiégés intő jeleit és mit tehetsz, ha már úrrá lett rajtad.
Bene Ádám két szakmát szerzett, mégsem találta a helyét a munkaerőpiacon. Ekkor jelentkezett a Green Foxba, hogy programozást tanuljon. Full-Stackesként kezdett, majd DevOpsra váltott, végül a Húli Community-ben (a bootcamp belső fejlesztési közösségében) újabb technológiákat sajátított el. Ma már az Ericsson DevOps fejlesztőjeként dolgozik. Azt mondja, sokat segített neki az elhelyezkedésben a Húli Community-ben végzett munka.
A cégek fejlődésének egyik legnagyobb akadálya a megfelelő IT szakemberek hiánya. Speciális, vállalatra szabott képzésekkel nem csupán a felvételi folyamat válhat hatékonyabbá, de a betanulási idő is jelentősen lecsökken, miközben erősíthető a munkavállalói motiváció. A képzések gyakorlati előnyeiről Bárdos Kristóf, a Green Fox Academy ügyvezetője osztja meg tapasztalatait.
Az informatikushiány egy több évtizedes probléma Magyarországon. Ennek kapcsán az aktuális IT munkaerőpiaci trendekről, megoldási lehetőségekről beszélgetett Bogyó Péter, a HRTV adásszerkesztő műsorvezetője Fachs Anitával, a Green Fox Academy magyarországi operációjának vezetőjével. Az alábbiakban a beszélgetés legfontosabb részeit foglaltuk össze.
Evosoft Hungary Kft. is a leading IT company in Hungary which has a presence in our country since 1995. Today, they operate with nearly 2000 employees but the number is increasing every year. They have been cooperating with Green Fox Academy almost since the start of the bootcamp. Thus, they have gained great knowledge and experience not only on the tech side but the HR side as well. This time we talked about the effective onboarding process and the integration of career changers.
We believe that by providing up-to-date knowledge we can ensure our students' competitiveness in the labor market. That's why, during our courses, leading developers and recognized experts share their practical experiences with our students on several occasions, including Levente Szabados, an artificial intelligence expert.
One of the biggest obstacles to business growth is the lack of suitable IT professionals. Specific courses that are tailored to the needs of companies do not only make the recruitment process more efficient but also reduce learning time significantly while also boosting employee motivation. The chief executive officer of Green Fox Academy, Kristóf Bárdos shares his experiences on the practical benefits of the courses.
With the involvement of a new investor and majority owner, Sandberg Capital, Green Fox Academy continues the international expansion and the development of corporate services and courses. This partnership opens new opportunities for achieving our goals and we look forward to working together.