A közgazdasági szakközépiskola után a Filmművészeti Egyetem felvételijén az utolsó fordulóig jutott Makrai Zsolt, aztán végül az ELTE filmszakos hallgatója lett. Szakdolgozatát a képregények és a filmek kapcsolatáról írta. Ti tudtátok például, hogy már a múlt század elején voltak olyan képregények, amelyeket az 1910-es években filmekhez adoptáltak?

Zsolt kedvencei az amerikai szuperhősös képregények, a japán mangát kevésbé kedveli. Szerinte szuper dolog a filmekről hosszasan gondolkodni, aztán a gondolatokat írásba foglalni. Persze nem csak a képregény alapú filmekhez vonzódik. Imádja a Star Wars-t, A máltai sólyom, a Férfiszenvedély és a Sunset Boulevard című filmeket, egyik kedvenc sorozata a Stranger Things.

Jójó, de hogy jön ide Nemes Jeles László?

„Filmes újságíró, esztéta szerettem volna lenni. A suli mellett hobbiból blogcikkeket írogattam, de elég hamar világossá vált, hogy abból nem fogok tudni később megélni, ugyanis nem volt hozzá akkora tehetségem. Az egyik évfolyamtárs barátom, akivel annak idején együtt kezdtük a blog-és cikkírást, ma forgatókönyvíróként dolgozik. Én idővel inkább a gyakorlati filmkészítés felé fordultam. 2010 decemberében ismerkedtem meg Nemes Jeles Lászlóval, aki aSaul fia forgatása előtt épp személyi asszisztenst keresett. Én lettem a szerencsés kiválasztott. Mellette azonban kitanultam a rendezőasszisztensi szakmát, így Lászlónak új személyi asszisztens után kellett néznie, mert bár én mellette maradtam, de már egy másik pozícióban folytattam a munkát. A Saul fián három évig dolgoztunk. Én mint rendezőasszisztens, az internet segítségével eldugott külföldi színházakban és magyar iskolákban keresgéltem szereplőket a filmhez, Lászlóék aztán személyesen tartottak castingot és készítettek próbafelvételeket."

Beszélgetésünk ezen pontján egy rövidnek nem mondható gyorstalpaló képzést kaptam arra vonatkozóan, hogy egészen pontosan mi a feladata a rendező első, másod- és harmadasszisztensének. Megtudtam, hogy a Saul három évig tartó előkészítése és forgatása közben Zsolt több reklámfilmforgatáson is megfordult, több gyártásvezetővel és asszisztenssel is jó munkakapcsolata lett. Ezért kapott sok megbízást a 2015-ös cannes-i filmpremier után, és nem maradt munka nélkül.

„Amikor véget ért a Saul, nyilván maradt egy üresség bennem a sok éves munka után. Akkor még úgy éreztem, hogy én a jövőben is a filmezéssel szeretnék foglalkozni. Jöttek a megbízások, a külföldi reklámfilmek forgatásán már másodasszisztensként segédkeztem. Persze dolgoztam sok magyar reklám forgatásán is, például a Fluimucil jól ismert “de miért?” alkotásán, és Mészáros Márta Aurora Borealis filmjén is. Idővel egyre több munkát kaptam első asszisztensként is. Ha reggel 6-7-kor kezdődik egy forgatás, akkor nekünk, akik pl. a statisztákat irányítjuk, akár 3 órával előbb oda kell mennünk. Egy forgatási nap 12 óra, és akkor még nem beszéltünk a túlóráról. Idővel elfáradtam, és egyre jobban zavart, hogy nem lehet előre tervezni a munkával, és sokadszor kell lemondani a gázszerelőt, mert kiszámíthatatlan minden. Aztán olvastam egy cikket a hvg.hu-n arról, hogy miért érdemes megtanulni programozni, és egy Steve Jobs idézetet, amely valahogy úgy szólt, hogy minden embernek tudnia kellene legalább egy programnyelvet használnia. A szabadidőmben akkoriban olyan netes játékokkal játszottam, amelyek játékosan tanítanak programozni. Azon kaptam magam, hogy nézem és kipróbálom az online kurzusokat, ahol egyszerű honlapokat csináltunk, és egyre inkább láttam, hogy egyáltalán nem annyira unalmas ez a dolog, mint ahogy azt sokan elképzeljük.

Az egyik ismerősöm szólt, hogy nézzek utána a Green Foxnak, mert addigra már a környezetem is tudta, hogy én azon töröm a fejem, hogy mi lenne, ha a programozásból élnék meg. Szerencsémre 2016/17 telét végigdolgoztam, rengeteg munka volt, napi 12 órák, ezért tudtam anyagilag is vállalni a képzést.”

Zsolt azt meséli, hogy már az első napja szuper volt a márciusban indult Szoftverfejlesztő képzésnek, ahová felvételt nyert.

„Egy pszichológus sráccal töltöttük a napot. Idegenekként mentünk be, és a nap végén úgy jöttünk ki, mintha ezer éve ismernénk egymást, és felszabadultak voltunk. Ez azért is volt jó, mert másnap már nem is feszengtem attól, hogy mi lesz, ha valamit nem értek. Az első héten még olyan dolgokat csináltunk, amit én a szabadidőmben gyakoroltam, így sikerélmények értek. Aztán egyre nehezedtek a feladatok, mi is fáradtunk, jöttek a mélypontok. A felénél volt a legrosszabb, mert akkor kezdtünk el olyan dolgokkal foglalkozni, ami már nagyon programozós volt. De a mentorok és a pszichológus is átsegített bennünket. Én személy szerint többször is beszélgettem a pszichológussal arról, hogy hogyan lehet elraktározni az energiákat, hogy vegyem észre, ha elindultam a lejtőn, mikor kérjek segítséget. A mentorok előtt is le a kalappal, rengeteg munkájuk volt velünk. Szinte semmit nem tudtunk. ☺ De ehhez a kemény 4 hónapos képzéshez kell is a kontrollált környezet.”

Arra a kérdésemre, hogy gondolkodott-e azon, hogy összekösse a programozást a filmes világgal, Zsolt így válaszolt:

„Össze lehetne kapcsolni, gondoljunk például a CGI animációra, de nem ezzel a céllal érkeztem a Green Foxba. A képzés kezdetére én már tudtam, hogy teljesen magam mögött hagyom a filmezést, és belekezdek valami egészen újba. Olyan dologba, ami kiszámítható és meg is élek belőle. Számomra az volt a legnehezebb a tanulás során, hogy el kellett sajátítani egy egészen másfajta gondolkodásmódot. Az agyam ezen részét én az érettségi óta nem használtam, azaz több mint 10 éve. Aztán amikor túljutottunk a képzés felén, új nyelvre váltottunk (Pythonról JavaScriptre), a már megtanult dolgokat jól tudtuk használni, jöttek újra a sikerélmények. Egyre izgalmasabb feladatokat kaptunk és tudtunk megoldani. Egyre több potenciális munkaadó céggel ismerkedtünk meg, és bennem csak erősödött az érzés, hogy igen, én ezt szeretném csinálni.

4 hónap alatt nem leszünk profi programozók, ezt a cégek is tudják, ahogy azt is, hogy csak idő kérdése, hogy azok legyünk. Annyira jó alapképzést ad a Green Fox, amire lehet építeni. Tudják, hogy kik vagyunk, hogy az adott ember beleillik-e a csapatba vagy sem, hiszen a pszichológusok profilt állítanak ki rólunk. Ez a munkaadó cégnek egy elég komoly biztosíték.

Számomra a Black Swan volt a legszimpatikusabb cég – és a képzés végére az is összejött, hogy felvettek, náluk helyezkedtem el, két másik csoporttársammal együtt. Róluk azt érdemes tudni, hogy egy frontend fejlesztő cég, elsősorban repülőgépek szórakoztatóelektronikai szoftvereit fejlesztik. Amikor az utas a repülő belső wifijére rá tud csatlakozni a saját eszközeivel – na ezt a részt fejlesztjük mi. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a 4 hónapos tanfolyam után a munkaadó cég egyből bedobott bennünket a mély vízbe. Az első héten csak ismerkedtünk azokkal az eszközökkel, amelyeket a fejlesztőik használnak. Aztán a következő két hétben már feladatokat is kaptunk és megismerkedtünk a tesztelő csapattal, akikkel napi szinten dolgozunk majd együtt. Egyébként a Green Foxos szoftverfejlesztő csoportom, tehát mind a tizennégyen rögtön a képzés után elhelyezkedtünk, mindenki kapott munkát.

Nekem eddig még soha nem volt rendes állásom, olyan, hogy bemegyek reggel 9-re, ott vagyok fél 6-ig, és lehet az egyéb dolgokkal is tervezni. A filmezésben egy ideig jó, hogy minden nap más történik, de egy kicsit ebből már kiöregedtem, és egy stabil, kiszámíthatóbb dologra vágytam. Nekem ez nagyon bejött.”