Mindjárt itt az évvége, amikor érdemes lelassítani, megállni egy kicsit és számot vetni az elmúlt év élményeiről. Az ünnepi készülődés hangulatában emlékezzünk most közösen a sikerekre, amik előbbre vittek bennünket és benneteket. Íme a legemlékezetesebb történések a Green Fox elmúlt évéből.
A Java Academy ösztöndíjprogram keretében 15 fő bővíthette velünk tudását Java Back-end területen a világ egyik vezető pénzügyi szolgáltatója, a Morgan Stanley támogatásával. „Számunkra fontos, hogy jól képzett szakemberekkel dolgozzunk együtt, ezért a Green Fox Java Academy támogatásával szerettünk volna hozzájárulni a pályájuk kezdetén járó, motivált informatikusok képzéséhez” – nyilatkozta Mátyás-Kollár Gabriella, a Morgan Stanley IT részlegének magyarországi operációs igazgatója.
Tavasszal elindult második ingyenes, Hello IT! for Women online alapozó IT kurzusunk, ahol az INCO Academy-vel együttműködésben, a Google.org támogatásával idén több mint 500 nőnek segítettünk felkészülni a digitalizáció kihívásaira. „A Green Fox örömmel csatlakozott a program magyarországi partnereként, hiszen a kezdetektől azért dolgozunk, hogy minél több motivált tehetségnek segítsünk jövőbiztos karriert építeni, miközben mi magunk is kiemelt figyelmet fordítunk a női célcsoportra, köztük a karrierváltó kisgyermekes nőkre.” - Fachs Anita, a Green Fox magyarországi operációjának vezetője.
Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el minket, hogy mennyien ismertek és szerettek bennünket, és milyen sokan érdeklődtök a programozás iránt. Erről tanúskodott az őszi HVG Állásbörze, ahol 2 nap erejéig személyesen is találkozhattunk veletek. Rengeteg izgalmas karrierutat és tehetséges embert ismerhettünk meg, köszönjük nektek! Reméljük hamarosan találkozunk a Green Fox iskolapadjában is. ;)
Új többségi tulajdonosunkkal és befektetőnkkel, a Sandberg Capital bevonásával folytatjuk nemzetközi működésünket, valamint vállalati szolgáltatásaink és képzési kínálatunk fejlesztését. A Sandbeggel való partnerség lehetővé teszi, hogy a Green Fox élére álljon a Közép-Európa technológiai oktatási piacán zajló konszolidációnak. "A digitalizáció előretörésével az alapvető informatikai készségek megléte egyre fontosabbá válik a legkülönbözőbb iparágakban. A hagyományos oktatási rendszer sajnos nem tud lépést tartani ezzel az igénnyel. Úgy gondoljuk, hogy a Green Fox-szal együtt képesek leszünk támogatni Közép-Kelet-Európa digitalizációs trendjeit” - mondta Jakub Krajčovič, a Sandberg Capital befektetési igazgatója.
Az előző program sikerei után ismét bekerültünk azok közé a képzők közé, akik az Újratervezés 3.0 Program keretében államilag támogatott informatikusképzést tarthatnak. Az Újratervezés Program első szakasza egy 4 hetes alapozó képzés volt, hogy a jelentkezők felmérjék, mennyire áll közel hozzájuk az IT világa, és megismerjék a webfejlesztés alapjait. Az alapképzést sikeresen teljesítők egy felvételi folyamat után kezdhették meg a program második, 4 hónapig tartó, struktúraváltó szakaszát. Ebben a szakaszban a résztvevők már piacképes tudást és államilag elismert bizonyítványt szerezhetnek meg.
Rendkívül büszkék vagyunk Fachs Anitára, vállalati kapcsolatokért felelős cégvezetőnkre, aki a Forbes Tech Summiton képviselt bennünket és megosztotta a közönséggel, hogy miért jelenthet megoldást a corporate bootcamp az IT munkaerőhiányra.💚🤓
A tavalyi évben átléptük a bűvös háromezres számot, de azóta is szélsebesen robogunk előre! Már összesen több mint négyezren tettétek meg velünk az első lépéseket IT karrieretek felé. Köszönjük a bizalmat!💚
Az állatvédelem mindig is kedves volt a szívünknek, ezért úgy döntöttünk, hogy önkéntes csapatunkkal ellátogatunk a Csömöri Állatvédő Civil Szervezet állatmenhelyére. Egyrészt, hogy segítsünk a menhely körül, és átadhassuk adományainkat, másrészt, hogy mi is feltöltődhessünk a sok szeretettől és szimatoló orrocskától, ami fogadott bennünket.
Szeretnénk mindenkit arra biztatni, hogy éljen a lehetőséggel és tegye szebbé egy menhely mindennapjait!
Nekünk is hihetetlen, de Magyarországon már 7 éve, Csehországban 4 éve, Szlovákiában pedig több, mint 2 éve dolgozunk azon, hogy motivált, tehetséges embereknek segítsünk az IT karrierjük építésében. Mindenkinek egy még sokkal sikeresebb új évet kívánunk!🥳🥳🥳
Rendkívül büszkék vagyunk rá, hogy az Audi Hungariával közösen elindítjuk új, ösztöndíjas programozóképzésünket!
Nagyon izgalmasan fog indulni az új év az Audi Developer Academy-vel, melynek keretében a kiválasztásra került jelentkezők 4,5 hónapos szuperintenzív képzésen vehetnek részt, majd a képzést sikeresen teljesítők a vállalat munkatársaként erősíthetik az Audi Hungaria IT szoftverfejlesztői csapatát.
Az IT napjaink egyik legdinamikusabban fejlődő szektora, mégis kevesen tudják, hogy a világ első programozója, Ada Lovelace egy hölgy volt és a világ első számítógépén (ENIAC) kizárólag nők végezték a szoftverfejlesztői munkát. Mára ez a jelenség szinte 180 fokos fordulatot vett, és számos olyan kezdeményezés jelent meg, ami a nemek arányát igyekszik kiegyensúlyozottabbá tenni IT területen. Nőnapi különkiadásunkban inspiráló karriertörténetek következnek olyan volt green foxos hölgyektől, akik nem foglalkoztak a sztereotípiákkal, belevágtak az IT karrierbe és sikerült nekik. Hogyan csinálták? Milyen nehézségekkel találták szembe magukat a karrierváltás során? Mit tanácsolnak azoknak a nőknek, akik szintén érdeklődnek az IT szakma iránt, de még nem mertek belevágni? Cikkünkből kiderül!
A technológiai trendek által előidézett iparági változások a kihívások mellett lehetőséget kínálnak a vállalatok számára, hogy növeljék bevételi forrásaikat. Ahhoz azonban, hogy az élen maradjanak, a szervezeteknek lépést kell tartaniuk a fejlődő technológiával, alkalmazottaiknak pedig a szükséges készségekkel.
A cégek fejlődésének egyik legnagyobb akadálya a megfelelő IT szakemberek hiánya. Speciális, vállalatra szabott képzésekkel nem csupán a felvételi folyamat válhat hatékonyabbá, de a betanulási idő is jelentősen lecsökken, miközben erősíthető a munkavállalói motiváció. A képzések gyakorlati előnyeiről Bárdos Kristóf, a Green Fox Academy ügyvezetője osztja meg tapasztalatait.
The low-code development platform market is expected to witness a notable annual growth rate of 31.3% during 2020–2030. According to P&S Intelligence, the market revenue will reach $190,792.6 million by 2030. This trend has a significant impact on the job market as well, creating a huge demand for low-code developers. In order to provide a better understanding of low-code and the opportunities it creates, we organized a roundtable discussion. Check out the key insights that came out of the session.
The benefits of low-code, or platform-based development are widely recognized by more and more companies, however, there are still many questions around the technology. That’s why we organized a roundtable session where we discussed the platform’s potentials, including the fact that low-code can be the perfect entry point to an IT career.
Evosoft Hungary Kft. is a leading IT company in Hungary which has a presence in our country since 1995. Today, they operate with nearly 2000 employees but the number is increasing every year. They have been cooperating with Green Fox Academy almost since the start of the bootcamp. Thus, they have gained great knowledge and experience not only on the tech side but the HR side as well. This time we talked about the effective onboarding process and the integration of career changers.
The pressure for growth experienced by IT companies is now having an impact on the labour market. The active involvement of women in the IT sector can not only play an important role in alleviating skills shortages; it can also contribute to the development of a more diverse workplace, stimulating teamwork and productivity.
On March 17 we were happy to co-host the “Tech Up Your Business” webinar together with Green Fox Academy live on Facebook and Zoom. Our renowned speakers from Microsoft, SAS and Emarsys discussed the importance of tech skills for business professionals in various industries, as well as achieving a certain level of familiarity with contemporary technologies to succeed in the business world of today.
In cooperation with our corporate partner, Morgan Stanley Budapest, we are launching an exceptional scholarship program in April 2022. Within the framework of Java Academy corporate boot camp, we are choosing 15 talented students interested in Java and server-side programming and giving them the chance to restart their careers as back-end developers – for free.