
Többszázezres elérésű toborzási kampányaink során elsősorban pályaváltásban gondolkozó célcsoportokat szólítunk meg, mert hiszünk abban, hogy a programozás sokak számára jelenthet hosszú távon motiváló karrierutat.
Emellett kiemelt ügyünk, hogy a nők számára is vonzóvá tegyük az IT szakmát.

Ötlépcsős, pszichológusok által koordinált felvételi folyamatunkkal biztosítjuk, hogy csak azok a jelöltek vágjanak bele a képzésünkbe, akikről mi magunk is elhisszük, hogy sikeresen veszik majd az akadályokat.
A kiválasztás során a programozás iránti fogékonyságon túl fontos szűrési szempont a leendő hallgatóink motivációja és különböző soft skilljei.

Képzésünk 720 kontaktóra. Hallgatóink minden nap átlagosan tizenegy órát töltenek kódolással: nyolcat az iskolában, hármat pedig otthon.
A kurzus során ezen felül nagy hangsúlyt fektetünk az olyan soft skillek fejlesztésére is, mint pl. a kommunikációs és prezentációs készség, a stresszkezelés, az együttműködés és a csapatjáték. Fontosnak tartjuk, hogy hallgatóink könnyedén megállják a helyüket jövőbeni munkahelyükön, ezért minden osztállyal egy erre dedikált szervezetpszichológus foglalkozik.

Több mint 4 hónapig szorosan együtt dolgozunk hallgatóinkkal, így nemcsak programozó tudásukat, de személyiségüket és motivációjukat is jól ismerjük. Pontosan tudjuk, hogy az egyes cégek számára ki a legjobb jelölt, akivel hosszú távon is sikeresen együtt dolgozhatnak. Indulásunk óta a fiatal startupoktól a nemzetközi fejlesztési cégekig több mint 90 cég szavazott már nekünk bizalmat.
Junior programozókat keresel? Tedd próbára junior programozóink hard és soft skilljeit online: projektbemutatók és interjúlehetőség 1 délután alatt!
Kiszerveznéd egy jól körülhatárolt projektedet? Belső fejlesztési ügynökségünkben, a Húliban webes, mobilos és hardveres projekteket tudunk leszállítani. A csapat alapját senior fejlesztőink adják, akik az adott projekthez kiválasztott, nálunk végzett juniorokkal dolgoznak együtt. Megrendelőként arra is lehetőséged van, hogy az együttműködés lezárásakor felvedd a projekten dolgozó juniorokat.
Szeretnéd továbbképezni munkatársaidat egy újabb technológiára? Néhány napos vagy órás, intenzív képzéstől egészen a több hónapos, teljesen a csapatotok igényeire szabott belső akadémiákig segítünk munkatársaid tudásának elmélyítésében, szélesítésében. Tartottunk már belső képzést többek között a Lufthansa Systemsnek vagy a Gizmodo Media Groupnak.
Tapasztaltabb fejlesztő munkatársat keresel? Sok cégnél a fejlődés legnagyobb gátja, hogy nincs elég senior a csapatban, akik betanítanák a junior kollégákat. Első végzőseink már több mint 3 év fejlesztői tapasztalattal rendelkeznek, többen csapatot vezetnek, nagyobb projekteket menedzselnek. Ebből a több száz fős közösségből mindig vannak, akik új lehetőségeket keresnek. Mi segítünk megszólítani azokat a fejlesztőket, akik nem az általunk közvetített állásban dolgoznak.

Ha céged számára új, motivált junior programozókat keresel, keress engem bizalommal:
[email protected]
+36706336631